Édesanyám mesélte ezt a történetet.
A múlt század harmincas évei végén anyai nagyapám, Hay Mátyás szabómester a báró Hatvany család hölgytagjainak készített ruhákat. Barátságba került Nagy Endrével, aki jó viszonyban volt a Hatvany családdal, mivel a Hatvany kastély szomszédságában lakott.
Nagy Endre többször vendégül látta nagyapámékat Hatvanban. 1942-ben anyukám tizenkilencedik születésnapja előtt utaztak látogatóba Nagy Endréhez, aki az ebéd utáni beszélgetésből értesült a születésnap közeledtéről. Ebéd után a házigazda levett a polcról egy jól megtermett porcelán malacot. Megrázta, hallatszott a benne lévő fémpénzek csengése. A későbbi híres afrikai vadász, aki ebben az időben csendőrtiszt volt, katonásan kihúzta magát, és édesanyámnak ajándékozta az egyszerre szép és hasznos dísztárgyat.
Sok szerencsét kívánt közelgő születésnapjához, és arra kérte anyukámat, hogy ne törje fel a malac hasát nagykorúsága előtt. Addig csak gyűjtsön bele minél több pénzt.
Abban az időben 24 éves korukban váltak nagykorúvá a magyar állampolgárok. Így édesanyámnak bőven maradt ideje pénzérméket csúsztatni szerencse malacába. Amúgy sem szívesen törte volna szét, hiszen különleges, osztrák manufaktúrában készült, részletesen kidolgozott porcelán figura volt. Egyetlen keskeny nyílást vágott a hátán készítője, ahol csak befelé lehetett dugni a pénzeket.
Telt-múlt az idő, 1944-ben nagyapámék belvárosi lakásukból leköltöztek a házuk alatti óvóhelyre a rendszeressé váló bombázások miatt. Mindenki csak egy bőröndöt vihetett a pincébe, Anyukám a ruhái közé rejtette a malacperselyt, amibe havonta tett egy-két ezüstpénzt. Érezte, kezd megtelni a malac bendője, és a súlya is közelített a „vágósúly” felé. Ezért is tekerte jól be egy pulóverébe, nehogy idő előtt megsérüljön.
1945 után a tizennyolcadik év betöltésével váltak nagykorúvá a fiatalok. Édesanyám mégis úgy gondolta, kivárja a 24. életévét, és csak akkor töri szét a perselyt. 1947-ben került haza a szovjet hadifogságból édesapám. Hamarosan összeházasodtak. A nászútjuk után került volna sor a malacpersely összetörésére, de anyukámnak nem volt szíve földhöz vágni. Édesapám gyakorlatias ember volt, óvatosan akkora lyukat köszörült a malac hasán, mint a pénzbedobó nyílás átmérője. Így végül ki tudták rázni a tartalmát, anélkül, hogy széttörték volna.
Ekkor jött a meglepetés az ifjú házasok számára. A sok ezüst Ferenc József és svájci frank között, sárga érmék csillantak fel. Négy darab Napóleon aranyat számoltak össze. Ezek voltak Nagy Endre szerencse pénzei. Komoly értéket képviselt a négy aranytallér, amiket 90 százalékos tisztaságú fémből vertek a francia pénzverők. Szüleim csak kettőt adtak el belőlük. Kettőből fülbevalót készíttettek anyukámnak egy aranyművessel. A fülbevalókra én is emlékszem.
Ez után édesanyám úgy tekintett a féltve őrzött malacára, mintha Nagy Endre nászajándéknak adta volna.
A nagyapám hangosan gondolkozva vetette fel a kérdést: „Olyan gazdag volt a barátom, hogy ilyen nagyvonalúan lemondott ekkora értékről?”
Persze, abban az időben, az urak kártyaasztalainál házak, birtokok cseréltek gazdát. Nagy Endrét megbízható, korrekt embernek ismerte, aki nem dobálja a pénzt, de nagyvonalúsága közismert volt.
Sokféle, érdekes pénzérmét ma is találhatunk a Galéria Savaria online piactér Numizmatika oldalán. A régi pénzek és egyéb érmék a figyelmes gyűjtő számára felidéznek egy-egy történelmi korszakot. Némelyik olyan műgonddal készült, annyira szépséges, hogy olyan személynek is ajándékozhatjuk, aki nem érdeklődik a numizmatika iránt, csak kedveli a szép tárgyakat.
