Ahogy az Omega együttes slágerének szövege is említi: “Petróleum lámpa, milyen szép a lángja!” Van abban valami nosztalgikus, valami igazán hangulatos, ahogy a petróleumlámpa fénye bevilágítja a teret.

Talán a jellegzetes szag, talán a forma, vagy egyben a külcsín és amit hordoz, a régi idők hangulata az, ami első ránézésre megfogja a rácsodálkozó embert ennek a régi használati tárgynak a láttán.

Nyolcvanezer évvel ezelőtt, mikor az ember a tűzzel ismerkedett, ki gondolta volna, hogy ennek az őserőnek a világító “funkciója” más formában, más keretek közé rekesztve hordoz értéket a mindennapi ember számára.

A rómaik már használták házaik bevilágítására a kőolajat és a petróleumot, így igazán nem mondhatjuk, hogy ennek a lámpának a története a közeli évtizedekre nyúlna csupán vissza.

Mind a mai napig használatos a világítástechnikában.

A mécsesek úszó kanócai voltak a hordozók kezdetben, amiken keresztül a petróleum lángja megvilágította a teret, ahová helyezték. Így változott az emberi leleményesség és az elvárások kapcsán egyre inkább modern formává és használati funkcióval bíróvá ez az ősi “találmány”.

A viasz, majd faggyúgyertyák, a hozzájuk kapcsolódó gyertyatartók megint egy újabb, meglehetősen romantikus megvilágításba helyezték a kérdést. Roger Bacon szerzetes foszforhoz kapcsolódó felfedezése újabb sikertörténetet indított útjára.

De ne kalandozzunk el olyan messzire a petróleumlámpától, hiszen minden modern kori fejlődési lépcső ellenére a mai napig megőrizte egyedi hangulat világát, a hozzá kapcsolódó egyszerű kezelhetőség kiállja az idők próbáját.

Egy-egy ilyen petróleumlámpa a régiségkereskedések, online piacterek kínálatában minden bizonnyal nagy kincs. Ez a varázslatos forma, amihez finom, meghitt hangulat kapcsolódik használata közben, igazán mindenkit lenyűgöz, aki a szépre, jóra áhítozik a mai világban.

Egy jó könyvet olvasni, barátokkal régi emlékeket felidézni, egy finom vacsorát elkölteni nem is volna jobb egy petróleumlámpa fényének ölelésében. Egyszer próbálják ki, azt kívánom! Felér egy igazán valódi, eredeti élménnyel.

A Galéria Savaria antik piacterén is számos egyedi darabot találhatnak a látogatók:

https://galeriasavaria.hu/termekek/lampa-csillar/petroleum-lampa/