Egy kis kocka-tanoda

Belling: Az ember című szobráról mondta az alábbi mondatot:

„Mi, kubisták, oly módon tanulmányozzuk a tudatos ábrázolás lehetőségeit, hogy – az egyszerűség kedvéért – szétválasztjuk a megbonthatatlanul egységesnek vélt jelenségeket, formák és színek szerint rendezvén újra őket.”

Nos igen, meglepetések sora várta a művészetek kedvelőit, amikor a XX. század elején készült alkotások napvilágot láttak a kor alkotóinak – festőknek, szobrászoknak – műhelyeiben.

Picasso: Avignoni kisasszonyok című 1907-ben készült alkotása mérföldkőnek számít a korszak elején, akivel párhuzamosan Braque tört utat egészen merész elképzeléseiknek, amikor is szakítottak a korábbi, a reneszánsz óta tartó empirikus látványszerűséggel.

A valóság művészi “utánzása” lekerült a palettáról, helyette a geometriai formákat alapul vevő elképzelések törtek utat, hacsak rövid időre, de meghatározó irányzatként, elsősorban a festészet területén.

Jellemző szemléletmódja a szimultanizmus, ami a képen jól láthatóan visszaköszönve különböző nézőpontok “egységében” nyilvánul meg. A színek kezelése és választása is sajátos a kubista művészek lelkivilága alapján: a szürkés-barnás tónusok meghatározók a korszak nagy részében, bár az utolsó években gazdagodik a színvilág.

A formákkal való játszadozás térbeli hatásokban nyilvánul meg, egymásra “helyezett” háromszögek keltik adott esetben a mélység érzetét. E sajátos látásmód képviselői művészetükkel megalapozták a modern iparművészet, az alkalmazott grafika alapjait.

Magyarországon a kubizmus leginkább Tihanyi Lajos és Kmetty János alkotásaiban dominál, mint szervező elv, de Derkovits Gyula festészete is fejlődött az irányzat mentén.

Mondhatni kockáztattak ezek az alkotók, és bár művészetük nem mindenki számára jelenti a vágyott alkotások csúcsát, kedvelőik a mai napig kitartanak e különc és rövid időszakot felölelő irányzat mellett.

Források:

http://enciklopedia.fazekas.hu/irodalom/Kubizmus.htm